Szeretett élni
Fecske Csabának
Verseidet olvasva
Szemeimbe morzsa-
Könnyek szöktek
Egymást átölelve
Zuhanyként az
Arcomra ömlöttek
***
Bánatban kínokban örömökben
Jó lett volna több jót szépet átélni
Az életet kacagva vígan élvezni
A fájdalmakat a valóra vált
Álmokkal betakarni
A halál naponta kaszál
Peregnek az emberek
Mint hidegben a legyek
A barátok is örök búcsút intenek
A holnapokat homály zárja szarkofágba
A minap Fecske Csabát
Tolószékében lepte meg
Azt álmodta éppen hogy
Lelkében csengnek a dalok
Már csak a harangok énekelnek érte
Ott fent valahol a messzeségben
Örömkönnyekkel szemükben
Táncot lejtenek vele az angyalok
Szombathy Bálintnak
Ha a fotódra nézek
Patak költözik szemembe
Gyomromban gombócok
Lifteznek fel és le
Keresem a számban
Megsemmisült szavakat
De sehogy se találom őket
Torkomban gombócok
Futkosnak le és fel
Ha a fotódra nézek
Patak költözik a szemeimbe
Annyi halál
Annyi halál szakadt rám
Hogy a fák könnyei is megeredtek
Annyi halál szakadt rám
Hogy az égből már
Halott madarak peregnek
Annyi halál szakadt rám
Hogy az igaz lelkűeknek
Élni sincs kedve
Annyi halál ömlött rám
Annyi fájdalom keserv
Hogy több életre elég lenne
Annyi halál hullott rám
Hogy minden küzdelem
Eleve el van veszve
Annyi halál szakadt rám
Az eltelt néhány év alatt
Tömegsírrá változott a lelkem
Négy sor
Úgy érzem magam
Ezen a pocsolya-napon
Mint gazdátlan csónak
A jégpillés tavon
Játszik a szél
Játszik a szél a falevelekkel
Mint gyermek próbál játszani
Az égő mécsessel
Felkapja pörgeti messzire repíti
Futkos bokorról bokorra
Letűnt idők porlepte zugaiban
Egy macska nyávog félszegen
Öreg testébe a lélek
Már csak hálni jár
A közelgő éjszaka kihörpinti a nappalt
Csontjaimba hasít a fájdalom
Ma sem történt semmi
Sosem
A falakat próbálom lebontani
Amik megfojtanak
Börtönbe zárnak
Hetven után is a harcaim
Még tovább tartanak
Behúzva fülem farkam
Mindig lepattintanak
Maradnak a falak
Tehettem bármit bárhogyan
A célszalagot átszakítani
Sosem tudtam
Impresszió
A szétterült éjjeli csendben
Hallom a szú percegve
Rágja az ablakpárkányt
A kutyák is fába szorult
Féregként nyüszítenek
Előcsalva a párnafelhők
Közül a hunyorgó Holdat
Forgok az ágyban
Mint a ringlispíl
Gondolataim múltam
Kútjaiba estek
Próbálnak kihalászni
Valami biztatót
Merre-meddig
Csillagfénnyel takarózom
Lábaimban hangyák futkosnak
Alszik az erdő itt a szomszédban
Bagoly huhog napszámban
Valahonnan rám talál egy macska
Körbenyalja a szám rúgkapálva
Szememből kiröppen az álom
Elindulok a nyiladozó hajnalban
Merre meddig nem tudom
Csak az biztos hogy egyszer felbukom
Mondom
Mondom magamnak sokszor
Ne keseregj el
Csak el ne keseregj
Mert attól nem lesz
Könnyebb a helyzetem
Mondom magamnak százszor
Csak el ne keseregj
Mondom magamnak ezerszer
Nevetni próbálj
Ne csak keseregj
Járom a szobát járókerettel
Befűzve mint a dámák régen
Körbe-karikába mint
Megkergült birka
Mondom magamnak sokszor
Ez még nem a vég
Csak egy állomás
