Pócsmegyer, huszonöt május egy, csütörtök. Jó nekünk itt lennünk, szakad ki a sóhaj szívemből, mint Péternek a színeváltozás hegyén, Sándor és Teodóra oly igen kedvesen fogadott minket, mint Ábrahám és Sára a három angyalt Mambre terebintjénél. Ma viszont tovább kell mennünk, nincs mese, szombaton már Csúzfürdőn óhajtanónk áztatni görcsös tagjainkat a hőforrások áldott vizében. Talán megpihenünk Miskolcon is. Hja, Móric és József Miskolcnak díszpolgárai lettenek, készülök is, hogy majd Csúzfürdőn jól meglaudálom őhonorábilisságukat. Az volna igen szép, ha egy ódát írhatnék Tháliához, amiben Móric volna Merkúr, mert igen tud beszélni, József pedig Jupiter.
Szinpetri, huszonöt május kettő, péntek. Tegnap egész úton azon gondolkodám, miféle rímet találhatok Miskolc, József és Móric nevére. Miskolcra nem leltem más rímet annál, hogy szent polc. Azt írom majd, hogy a magyar Parnasszus Miskolc, hazánk bibliotéka, melyben a szépséget és az erényt tartó szent polc. A szépség és az erény tehát könyvek. Nem tiszta rím a József nevére a könyvek, de az se jó, hogy zseb, seb, tökéletesebb. Még a legtisztább az volna pro forma, hogy sef, ami egy oláh szó, főembert jelent, de csak nem rakhatok a legigazabb magyarokról szóló versembe egy oláh szót. Aztán még a Móric neve sem egyszerű, bár rímel arra a tengelic, a bíbic meg az igric. Holnap indulunk tovább Csúzfürdőre.
Szinpetri, huszonöt május három, szombat. No, ma már csakugyan útra kelünk. Igaz, nem Csúzfürdő felé vesszük az irányt, hanem visszatérünk Pócsmegyerre. Ennek egyik oka József, másik oka pedig Móric. Mert ők ugyan Miskolcnak díszpolgárai lettenek, ám a memóriának díszei nem lesznek soha tán. Az történt ugyanis, hogy József elkezdett fordítani valami francia komédiát, Móric pedig elkezdett írni valami originál magyar románt, ám munkájok lapjait mindketten az asztalon hagyák. A szinpetri parókiáról visszatérünk a pócsmegyeri parókiára tehát. Tegnap Baradlán kirándultunk, aláereszkedénk a barlangba is. Móric Baradlay Richárdnak akarja keresztelni a Pócsmegyeren hagyott románja főhősét.
Pócsmegyer, huszonöt május négy, vasárnap. A Bibliában elég sok Józsefet találni, Móricnak viszont nem hívják még az ördögöt se. No, miközben éppen az ördögnél járék vala írásban, egy angyal megsugá, hogy a memóriának dísze belőlem se válik, most veszem csak észbe, biza csütörtök óta nem jó évet írok a naplómba. De ha nem jót, azért éppen nem is rosszat. Szűm és főm, minden érzésem és minden gondolatom annyira csak József és Móric nevével vagyon telve, hogy lelkem is azt az időt visszhangozza, amikor nemzetünk eme két ragyogó csillaga megszületett vala, nem pedig azt, amikor Miskolcnak díszei lettenek. Ügyelnem kell, nehogy e két csillag fénye kiszorítsa lelkemből a nap világosságát.
