(Mert mindig van egy…)
mert mindig van egy
harmadik
akinek illatát érzed
a másikon
mindig van egy
ki elhallgat,
egy áruló,
ki a kimondatlan
mondatokban
rejtőzik
ki harc helyett
átölel
mindig van egy másik,
ki a harmadik lesz,
kielégítetlen nyarak
végén a méhek
mézt izzadnak
mert mindig ott lesz
a felesleges harmadik
az árnyak szőttesében
szeretőként vagy
néma tanúként
könyörög
kémként irizál
kéntekintetedbe
mászik
kilesi magányod
titkát
(Egyre közelednek…)
Egyre közelednek
a holtak
lassan átöltöznek
csavart testek
a ravatalon
tantramámorban
önmagukba elegyednek
feltörő forrásként
a sírból
kikelnek
kántálnak
higannyal átitatott
testük melegében
kezük imára kulcsolva
összeér
magukból csiholt
kén-tűz erdejében
száll rájuk
a fennhéjázó eső
a sár, só és hamu
vállunkig ér
(Felengedni….)
felengedni a
halottat
miként a
télvégi
hajnalhajlatok
jáspisfénye
pislákol
elengedni a
halottat
maszkként
derítve
a vízbe
merített
álomban
beengedni a
halottat
árokfolyosók
kimerevített
rámpáin
bújkáló
nyomorban
leengedni a
halottat
a kopár
vészterhes
éjjelek
csendredőnyeibe
megengedni a
halottnak
hogy elhagyja
volt őrhelyét
és hogy hamiskás
mosollyal
lépjen át
a kapun

