Anyám mosott

anyám mosott aznap
szürke kádban áztatta
a szürke ruhákat
szürke volt a víz az ég
csak a fű ragyogott míg a kötélen
a délután száradt

Párbaj

Megjelölöm a helyet és időt.
A hely és az idő megjelöl.

Ki hiszi el

Felhívsz, visszahívlak.
Tudom, mit szeretnél
mondani. Miről maradok le
folyton. Mit fogok
elveszíteni. Azt várod,
legyen este, aztán hogy
jöjjön a következő nap.

Ki hiszi el, hogy lesz majd,
aki segít, ha szépen
imádkozol hozzá?
Ha ígéred, jó leszel?
Elég egy élethez ennyi?

Szigliget

Az volt az egyik álma költőhármasunknak,
hogy egyszer majd eljutunk ide
kedvünkre élni és együtt alkotni.
Jelentkeztem egy művészeti szervezetbe
főleg emiatt, de hamar kiderült,
hogy akkortájt egy másik rendelkezett
a magyarországi alkotóházak felett.
Oda is felvettek, ám az a hír járta,
szokásjog szabja meg, kik jöhetnek ebbe,
közéjük kerülni esetleg kihalás útján lehet.
Nem is próbáltam jó ideig,
hanem amikor már élt mindkét gyerekem,
és búcsút kellett vennünk a kenesei háztól,
ahová esztendőkön át mehettünk,
arra gondoltam, ki másnak lenne joga
itt nyaralni a családjával, ha nem nekem.

Irányban
Osváth Ernő emlékére

Még el sem utaztam, de azon kattog
az agyam, kinek milyen ajándékot
hozzak, fognak-e örülni neki és
mivel tudhatnák viszonozni, a kincs,
aminek nincs alja, de van műanyag
alátéte, akár egy virágcserépnek,
épp Sartorius-verseket olvasok,
magától elsüllyedt vén hadihajó
maradványai lebegnek az idő
felszínén, ilyen felszínes dolgai
vannak egy költőnek, a légy rászáll a
légycsapóra az éjszaka közepén,
hátat fordít neki a sötétség, a
nemlét lerázza magáról, ahogyan
Isten az ég pazarló csillagait,
az örök világosság nem napfüggő.

Joachim, mondd, vajon hova kellene
még elutaznom, mondjuk legközelebb.

Első kép. Amikor az akna-feddésből lábadozó Dr. ozsnyik nemzetségbéli István fia, István lovag kalap- és kézrátétellel segíti elő Szabó Lőrinc reinkarnációját.
István lovag, aki e kései korban lehetne akár a fegyverkovács lánya is, mégis inkább a fia, türelmetlenül várja a közeli Diósgyőri várban tartandó lovagi tornákat. De nem a vitézségét akarná fitogtatni, hanem a hosszúház padlásán
őrzött cirka kétszáz kopjáját adná bérbe jó pénzért a megyer törzsbéli bajvívóknak, a maradékot meg az európai portyázásra készülő Fradi-keménymag vinné.

Tapasztalat

a forgóajtóba lép
anyja jelentős hátrányban
kettesével szedi a fokokat
a hatalmas keverőlapát
az előcsarnokba tessékeli
a mennyezet elérhetetlenül távol
kimetszve látszódnak
a köztes szintek
a széles lépcsősor
a lépcsőre rudakkal feszített szőnyeg
nekilendül és körbenyargal
kezében a fél szarvasbogárral
tartja mintha röptetné
rövid lábak sűrű csattogása
márvány és gumitalp
látja mindenfelé az elszórt
zongorákat

holdomiglan

ott, hol a nap már
csusszan az égről
felváltja a hold
csillagos éjjel
óarany átfut
égi ezüstön
s még leharapja
a kifli haját
hiába hinnéd
örök egésznek
csonka a holdtest
tompul a szűrt fény
még felemészt egy
lágy puha felhőt
lessük az éjjelt
csak te meg én

meztelen immár
nincs hasa végre
látod a cingár
érted eped

add oda most hát
teljes egészen
önmagadat, lásd
bármit ígérne
sajtból a szíve
ha megszereted

Otthon

Itt van a tájhazám
a Bükk, a Zemplén
a Bodrogköz, Bodrogzug
ahol van egy falu
ahol van egy udvar
hatalmas kerttel
benne kerekes kút
és egy ól is, tehenek nélkül
és rajta van egy ház is
tízszer huszonöt méteres
vertfalú és kétszáz éves
és benne lakik a múlt

Az udvart felveri a gaz
haza kéne már menni
kaszálni, kapálni, ásni, gereblyézni
és elültetni végre a holnapot
mert még a tegnapelőtt is
és a kétszáz év ezelőtt is
ott van, minden sarokban
mindenhol a kertben
pedig a jövőt ide terveztem
ide álmodtam

Tökéletes nap

Mindeközben, rügyfakadás után. Minél kevesebb
a szabály, annál több az élet, s vele a telített hiány.
Az atomhatalmak nélküled álmodnak bizonytalan
jövőt. Az atomjaim bizonyosan veled.

Ha nem jössz

Ha nem jössz el, sosem tudod meg.
Ha eljössz, eltakarod a napot.

(Mert mindig van egy…)

mert mindig van egy
harmadik
akinek illatát érzed
a másikon
mindig van egy
ki elhallgat,
egy áruló,
ki a kimondatlan
mondatokban
rejtőzik
ki harc helyett
átölel
mindig van egy másik,
ki a harmadik lesz,
kielégítetlen nyarak
végén a méhek
mézt izzadnak
mert mindig ott lesz
a felesleges harmadik
az árnyak szőttesében
szeretőként vagy
néma tanúként
könyörög
kémként irizál
kéntekintetedbe
mászik
kilesi magányod
titkát

Szeretett élni
Fecske Csabának

Verseidet olvasva
Szemeimbe morzsa-
Könnyek szöktek
Egymást átölelve
Zuhanyként az
Arcomra ömlöttek

***

Bánatban kínokban örömökben
Jó lett volna több jót szépet átélni
Az életet kacagva vígan élvezni
A fájdalmakat a valóra vált
Álmokkal betakarni
A halál naponta kaszál
Peregnek az emberek
Mint hidegben a legyek
A barátok is örök búcsút intenek
A holnapokat homály zárja szarkofágba
A minap Fecske Csabát
Tolószékében lepte meg
Azt álmodta éppen hogy
Lelkében csengnek a dalok
Már csak a harangok énekelnek érte
Ott fent valahol a messzeségben
Örömkönnyekkel szemükben
Táncot lejtenek vele az angyalok