A mail art sikere abban is keresendő, hogy ahhoz bárki csatlakozhat, aki affinitást érez az együtt-gondolkodásra és az önmegvalósítás bármely formájára. Így együtt. Profik és műkedvelők, a kézügyesség egyetemi szintjén alkotók, és az olyan, technikai képzettségükben az általános iskolában ragadt „elsőbálozók”, mint jómagam.
Ezekben az időkben, amikor szó szerint értve is minden fronton elhatalmasodott a brutális erőszakosság, a mail art egy olyan műfaj, amely üzeneteivel egyfajta láthatatlan mosolyhálót sző körénk, hiszen a kissé banális szójátékkal élve: a mail nem árt.
Ha lenne ráhatásom, előíratnám, hogy hadüzenetet – amennyiben manapság ez az intézmény még használatos – kizárólag mail art útján lehet joghatályosan közölni. Ugye, a posta mégiscsak lassabb, mint a manapság egyre többet alkalmazott drónok, nem is beszélve a nagy hatótávolságú interkontinentális rakétákról, és egy mail art alkotásnak feszültségoldó hatása is lehet, ami legalább egy kis lépés lenne az áhított békeidőkhöz. Ahhoz a békeidőhöz, ami az aszódi Podmaniczky-kastély termeit járta át augusztus 20-án. Lehet, Hrabal szellemének is volt köszönhető, meg a szobák kopottas padlózatán megpihenő, aranyló napsugaraknak, vagy éppen a mail art témájául szolgáló sörnek, ami álomalapításunk alkalmából százféle formában jelent meg a falakon.
„Sörrebormindenkor”, „Sörrebormailartkor”
Be, a Szervezetbe!
Első kép. Amikor az akna-feddésből lábadozó Dr. ozsnyik nemzetségbéli István fia, István lovag kalap- és kézrátétellel segíti elő Szabó Lőrinc reinkarnációját.
István lovag, aki e kései korban lehetne akár a fegyverkovács lánya is, mégis inkább a fia, türelmetlenül várja a közeli Diósgyőri várban tartandó lovagi tornákat. De nem a vitézségét akarná fitogtatni, hanem a hosszúház padlásán
őrzött cirka kétszáz kopjáját adná bérbe jó pénzért a megyer törzsbéli bajvívóknak, a maradékot meg az európai portyázásra készülő Fradi-keménymag vinné.
