Irányban
Osváth Ernő emlékére

Még el sem utaztam, de azon kattog
az agyam, kinek milyen ajándékot
hozzak, fognak-e örülni neki és
mivel tudhatnák viszonozni, a kincs,
aminek nincs alja, de van műanyag
alátéte, akár egy virágcserépnek,
épp Sartorius-verseket olvasok,
magától elsüllyedt vén hadihajó
maradványai lebegnek az idő
felszínén, ilyen felszínes dolgai
vannak egy költőnek, a légy rászáll a
légycsapóra az éjszaka közepén,
hátat fordít neki a sötétség, a
nemlét lerázza magáról, ahogyan
Isten az ég pazarló csillagait,
az örök világosság nem napfüggő.

Joachim, mondd, vajon hova kellene
még elutaznom, mondjuk legközelebb.