A mail art sikere abban is keresendő, hogy ahhoz bárki csatlakozhat, aki affinitást érez az együtt-gondolkodásra és az önmegvalósítás bármely formájára. Így együtt. Profik és műkedvelők, a kézügyesség egyetemi szintjén alkotók, és az olyan, technikai képzettségükben az általános iskolában ragadt „elsőbálozók”, mint jómagam.
Ezekben az időkben, amikor szó szerint értve is minden fronton elhatalmasodott a brutális erőszakosság, a mail art egy olyan műfaj, amely üzeneteivel egyfajta láthatatlan mosolyhálót sző körénk, hiszen a kissé banális szójátékkal élve: a mail nem árt.
Ha lenne ráhatásom, előíratnám, hogy hadüzenetet – amennyiben manapság ez az intézmény még használatos – kizárólag mail art útján lehet joghatályosan közölni. Ugye, a posta mégiscsak lassabb, mint a manapság egyre többet alkalmazott drónok, nem is beszélve a nagy hatótávolságú interkontinentális rakétákról, és egy mail art alkotásnak feszültségoldó hatása is lehet, ami legalább egy kis lépés lenne az áhított békeidőkhöz. Ahhoz a békeidőhöz, ami az aszódi Podmaniczky-kastély termeit járta át augusztus 20-án. Lehet, Hrabal szellemének is volt köszönhető, meg a szobák kopottas padlózatán megpihenő, aranyló napsugaraknak, vagy éppen a mail art témájául szolgáló sörnek, ami álomalapításunk alkalmából százféle formában jelent meg a falakon. Az „álomalapítás” pedig nem elírás, hiszen Vajk először egy álmot alapított, s csak azután királyságot, amiből aztán Magyarország lettünk, no meg az „egymillió alkoholista országa”, ahol a permanens sírva vigadás abból az ezerszáz éve cipelt örökségből is adódhat, hogy István királyunk az ősi jussát követelő Koppány vezért az akkori szokásoknak megfelelően felnégyeltette, majd, mintegy korabeli brutális mail artként, az ország négy pontján kiszegeztette.
Egyébként is, nekünk magyaroknak, a sör nem éppen jó ómen – lásd Világos –, így inkább töményet és bort iszunk. Sörfogyasztásban csak 29. helyen állunk a világban a magunk hatvanöt literével, bár így is majd’ tíz hellyel előrébb állunk, mint futballválogatottunk a maga világranglistáján. De szerencsére még mindig Európához, annak is a közepéhez tartozunk. A képzeletbeli sörivási versenyt pedig kik is vezetnék mások, mint békebeli – vagyis inkább monarchiabeli – cseh barátaink, a maguk évi közel százötven literes fogyasztásukkal. Közép- Európa pedig masszívan képviselteti magát az első tízben…
Kis hazánkban inkább a „Sörrebormindenkor” igazsága dönti le az embereket, meg olykor a bennünket elnyomó hatalmakat is. Az íráshoz is inkább a bor ad ihletet, a festészethez és mindenfajta képzőművészethez lehet, hogy inkább a sör. No de a mail art melyik kategóriába sorolható? Nem az én tisztem eldönteni, de az mindenképp elmondható róla, hogy rebellis műfaj.
A rebellis magyar vér feltolulásának eklatáns példájaként, az idei alkotások borítékjait böngészve, szembejött egy bizonyos Kun Marcellának címzett küldemény, melynek átvételét az arra jogosult meghatalmazott megtagadta, ezzel is üzenve az emberi fajnak, hogy állnak még a vártán olyan karakánok – nevesek és névtelenek –, akik minden automatikus, szolgai igenlést és elfogadást megtagadnak, hisz nem tudhatják mi van a borítékban: hadüzenet vagy éppen békeajánlat. Ha felnyitják, van-e otthon a megemésztéséhez elegendő sör vagy bor. Épp ezért nem bontják fel, mert ez a mostani, egy amolyan minden-mindegy-kor, amit egy hrabali közép-európai kisembernek, legyen az akármekkora nagy művész is, befolyásolni képtelenség.
Erre csak egy kritikus létszámú, kritikus tömeg képes, akinek van józan értékítélete és józan belátása, ennek ellenére, vagy épp ezért folyamatosan úgy érzi: a jövője Európa közepén kilátástalan.
Aztán, ha egy korsó sörrel a kezében végiglátogatja a Podmaniczky-kastély termeit, a mail art küldeményeinek sokszínűségén átrágva magát, egészen a Hrabal kiállításig, ahol kortyol egyet a söréből, majd búcsúzásként biccent a százfelől rámosolygó Bohumilnak, és azzal a jóleső érzéssel indul haza, hogy talán mégis jó helyen van ezen a világon.
Aztán cirka negyven nap pauza vagy éppen pusztában való képzeletbeli bolyongás után, a Hernád melletti Kakon, több doboznyi mail art üzenetet bontogatva az egyszerű ember fia ráébred, hogy minden ellenkező híreszteléssel szemben rajta kívül még sokan gondolják így: fiúk és lányok, profik és amatőrök, szomorkások, vidámak, akik egyvalamiben hasonlóak: (vár)falakat lebontó képzelőerővel megáldottak, tehetségesek, attraktívak és fineszesek, ennélfogva a kedvességnek és a humornak van errefelé masszív fundamentuma, s ezáltal a talán még boldog jövőnek is. Még ha legtöbbször is, csak a mi saját bejáratú, közép-európai csökkentett habzású változatunknak.
Épp ezért mindenkit arra biztatok, nézzen körül a saját háza táján. Hiába súlyos, országos probléma, és teljesen megszokott a piálás e kis hazában, a nagy berúgások a mi sajátos kelet-közép-európai virtusunk kortárs lázadásai, ezért jobban belefér a kultúránkba, ha valaki minden nap megiszik három-négy pohárral, mondjuk a saját borából. Van alkesz a családjában? Alighanem van. Pontosabban a statisztika alapján várhatóan akad valaki. Szóljon neki is, mert jövőre is lesz mail art.
*Elhangzott a 33. Önök Kerték Spanyolnátha Kertfesztiválon, Hernádkakon, a Vidám Páva – Tompa Mihály Kultúrkert és Alkotóházban, 2025. szeptember 27-én
