Kétségtelen tény, hogy az igazi ‘hazafiak’, az igazán elvakult, szélsőséges ‘nacionalisták’ itt vannak velünk, közöttünk. Egyszerűbben szólva, mi magunk vagyunk azok, mondja az egyik kolléga, órán, a szépírói kurzusomon. Merthogy micsoda képtelenség. Magyarul írunk verset, prózát, magyarul írjuk meg mindazt, ami körülöttünk van, amit gondolunk a világról.
Levél anyának
Kedves Anya!
Miután elhoztak otthonról, mert te beteg lettél, a lehető legjobb helyre
kerültem. Itt akkora a szobám, mint a mi egész lakásunk. Mondjuk nyolcan
lakunk, de jobb így, mert legalább nem vagyok egyedül. Tudod, én sosem
szerettem egyedül lenni otthon. Te sokat dolgoztál, hogy legyen szép ruhám,
meg egy telefonom majd. Én meg sokat tanultam, meg meséket írtam. Egyszer
híres mesekönyvíró leszek.
Hal-dalok
Ritmusjátékok, Morgenstern: Hal éji éneke című versére
té-
tova
tó csillog
halat ide
Morgenstern
csupa csoda
szó-áram
bizsereg a
verssorban
csiki-csuki
táplálék
eli-
dőz
*
lá-
tod a
tó árad
lemerül a
szótagszám
csikorog a
versforma
hal alak a
torkomba
kicsi csiki
szálkája
bele-
áll
*
é-
nek a
vízmélyben
muzsika a
morféma
monoton a
játéka
didereg a
hínáron
lovagol a
nyár s még ma
jön az
ősz
Belső bestiárium
1.
Koraesti gondolatfolyamban
bukdácsol egy szentjánostücsök.
Gőze nincs, csak gyengeáramról van
kis tudása. Tétován ülök.
Zárlatos lett zúgó agyvizemtől,
potrohán barázdált LED zizeg,
fej-helyére fényes mikrofon nől,
nem mutathatom meg senkinek.
végtelen párhuzamos
szétszaka
dó ban a
cérna
a madzag
a mézes
bom lik
a szövet
menne sok
követ
nem hall ja
más hang nem
éri
fülét zár
va tartja
és csak
is m étel
ismét li
saját
jaj át
baj át
3as6árh1
Hármashatár-hegyem egyedül vagyok
áradó Duna engem is tovább sodor
hathatna rám misztikus gyönyör-köd
felhő mégis tiszta üresség belül tátong
fura is e meditatív nyugodt merengés
nem kínoz egyoldalú gyötrő vágy
porrá őrlő édeskés kényszerfeledés
szürkehályogja vakítóan sem ragyog
csak a napon át simogató árnyék hűs
keze melegít kívül-belül fel-felpezsgő
pohara a békés lételem egem is derűs
tekintetem nem nedves nem is száraz
bor
zajos
rakpart is
idillt áraszt
Gréc Ada: Sziszifusz kávézna; A jós; Mürmidónok voltunk
minden nap felkelek
felmegyek a büfébe kávéért
nyolc lépcső két ajtó és folyosó
utálom ezt mert szembejönnek és nézik az alsóm
de fel kell menni mert kell a koffein
csak így tudom cipelni délig a terhet
a terhet hogy nem vagyok
hogy nem vagyok
nem vagyok
nő
ez a kolesz ilyen
bár lett volna tajgetosz
valami hímnős ethosz
dobtak volna le
de nem
kell a kávé
hogy elérjek a napig
és eskü hogy még ezer
kávé és akkor levágatom
nem lesz fa… lloszom
vagina lesz a helyén
mélyre fog nyúlni bennem
a Sztüxnek barlangja
s kapuőre a halál lesz
a klitoriszom
és a kunnilingvuszba
bele fog dögleni
Zeusz
a felszarvazott
barom
Hazám; Ragadt
Petőcz András: zásra hatalmától KORMÁNYFÔJÉT című
verséhez
(Tristan Tzara tanácsai alapján)
be az sikerült ár infláció stabil
stopos fehérpecsenye rés marha
fogyasztói 4,3% októberben éves
stagnáló KSH 2022 óta pontosan
intézkedéseket nyilatkozta fékező
MAGYARORSZÁG még mindig
akkor is ahogy augusztusban
lejjebb jegybanki ráta küzd
ni összképen gondokkal tol
éves bázisú javít három éve
gyorsult egészen pontosan
konzisztens változtak az alapú
láncok emelkedése struktúrális
ragadt

