Mikor egy tompa szombat reggelen,
egy aranynak nevezett ember
(lévén minden szombat lehet ilyen)
feszült neki a nesznek,
akkor három ember az erdő szélén
három lépést előre.
Egy Jó, egy Tomp, egy Lé.
JTL
Micsoda mozaik.
Neszben járnak utaik.
(Ilyen van, hogy „neszben járják utaik”?
Mondjuk, nekik minden lehet.)
Az erdő szélén, tónak partján
össze is értek lépteik.
Egymásra néztek, egyik a gólyához,
a másik egy nábobhoz,
harmadik a péteri fészekhez akart beszélni.
Majd pödörtek egyet a bajuszon és…
és…
és akkor mondták, el a pödréssel,
beszéljünk inkább másról,
beszéljünk a víznek jobb és bal partjáról.
A három pödrős, kék, zöld, barna szemmel
áldott ember össze is dugta fejét,
mit tehetne egy ilyen utakat
össze is tekerő szombat reggel.
Mondta Tompa, a gólya fiait kellene keresnünk.
A jó Mór mondta, keressük meg a hármakat,
Jenőt, Richárdot, Ödönt, hisz ők a gólya fiai.
Lévay csak annyit mondott,
a péteri fészek fiai mind a hárman.
Majd újra pördült a bajusz,
egy csettintés és megszületett a mű,
melynek címet is adtak:
„Gólya fészekbe született arany gyermek”.
A jól végzett munkára megitták az áldomást,
majd az erdő felé vették útjukat,
s az útjuk újra három lépést előre.
JTL
Micsoda mozaik.
Neszben, külön járnak azóta utaik.
(Van ilyen, hogy „neszben járják utaik”!)
