Szigliget
Az volt az egyik álma költőhármasunknak,
hogy egyszer majd eljutunk ide
kedvünkre élni és együtt alkotni.
Jelentkeztem egy művészeti szervezetbe
főleg emiatt, de hamar kiderült,
hogy akkortájt egy másik rendelkezett
a magyarországi alkotóházak felett.
Oda is felvettek, ám az a hír járta,
szokásjog szabja meg, kik jöhetnek ebbe,
közéjük kerülni esetleg kihalás útján lehet.
Nem is próbáltam jó ideig,
hanem amikor már élt mindkét gyerekem,
és búcsút kellett vennünk a kenesei háztól,
ahová esztendőkön át mehettünk,
arra gondoltam, ki másnak lenne joga
itt nyaralni a családjával, ha nem nekem.
Kezdeményeztem, és rögtön jöhettünk,
a lányom négyéves volt, a fiam két és fél,
nekik ez lett a paradicsom,
és azóta minden nyáron itt tölthettünk
egy vagy két hetet,
leszámítva a renoválás évét,
de akkor senki sem jöhetett.
Az épület meglenne még,
bár a felújítás utánra
sokat vesztett korábbi hangulatából,
ám az itt megismert társaságból
jó néhányan elhunytak azóta,
van, aki azért nem járt tovább,
mert időközben felnőttek a gyerekei,
más nem győzte a drágulást,
az a kör egyre kisebb a nagyteraszon.
Sokára a hajdan két legközelebbi
költőtárs is megjelent itt,
hányszor elképzeltem addig,
hogy majd kint ülnek velem,
de ők a régi vendégekkel nem vegyülnek,
sőt tőlem is eléggé eltávolodtak,
nem kerestek, mikor megérkeztek,
nemigen egyeztetik velem programjaikat,
és még véletlenül se kérdezték meg eddig,
min dolgozom mostanában —
túl későn lettünk itt mind a hárman.
Alkotóházi nyaralás
Az úton hallgattunk ELO-t és Queent,
mentünk át az elektromos kapun,
ebédeltünk az étkezőben,
beszélgettünk az alsó teraszon,
ültem ki este a nagyteraszra,
ettünk kastélyreggelit,
ostábláztunk a feleségemmel,
fejeztem be otthon kezdett verset,
megfordultunk a helyi strandon,
fürödtem a Balatonban,
tépkedtem lángost strandbüfében,
kortyoltam csapolt sört ugyanott,
játszottam egy parti sakkot,
sétáltunk a kastélyparkban,
voltunk a közeli cukrászdában,
szemlélődtem a kis toronyból,
fejeztem be itt kezdett verset is,
készült alkotóköri csoportkép,
söröztem az Aranypatkóban,
hazafelé fogunk enni a Halasnál,
és hallgatunk majd Omegát.
Idén nem fizettünk be vacsorára,
nem fagyiztam a citadella alatt,
egyszer se pingpongoztam,
megint nem másztam föl a várba,
nem scrabble-öztem,
nem mentünk át Gyenesdiásra,
nem voltunk hangversenyen,
nem jártunk a kis templomban,
nem írtunk képeslapokat,
nem kerestem föl a Malom-tavat,
nem látogatott meg a Zúzó,
nem kirándultunk a Badacsonyra,
nem aranyásóztam,
nem sétáltunk a kikötőben,
nem boroztunk a Pupos pincénél,
és az Avasi romot se néztük meg.
Mióta először eljöhettünk,
évről évre számoltam azzal,
hogy talán utoljára lehetünk
így négyen együtt Szigligeten —
most sincsen ez másképpen.
