holdomiglan
ott, hol a nap már
csusszan az égről
felváltja a hold
csillagos éjjel
óarany átfut
égi ezüstön
s még leharapja
a kifli haját
hiába hinnéd
örök egésznek
csonka a holdtest
tompul a szűrt fény
még felemészt egy
lágy puha felhőt
lessük az éjjelt
csak te meg én
meztelen immár
nincs hasa végre
látod a cingár
érted eped
add oda most hát
teljes egészen
önmagadat, lásd
bármit ígérne
sajtból a szíve
ha megszereted
Vasárnap délben a kertben
Kockás pléden a vajaskenyér
két órája szétfolyt. A meleg
limonádéból már biztos nem iszom
többet. Forgok, mint a grillcsirke,
egyenletesen süti bőröm a nap.
Nem kentem magamra
napolajat, nem szállt meg bögöly,
sem darazsak.
Nádas Péter könyvét olvasom.
Róth bácsi meg Sanyika
hatvanötből elhessegeti
a sztoris délutánomat.
A grundot elfoglalta a
városi tanács, s az épített parkot
majd gondozza a kurzus privátba.
Mert a kert utóélete nem
fontos annyira, mint az avatás.
Dudvázz, gereblyézz, szemetest
üríts, gyűjtsd össze a leveleket.
Ezt várják tőled, ez kell, így illik.
Amikor összedől, puffanni fog,
és a természet mindent
helyreigazít.
Csendélet
Párás a levegő.
Tompa kábulattal figyelem,
amint egy szöcske átvergődi magát
a meghajló fűszálon.
Leguggolok,
ráhajtom fejem a gyepre
s figyelek:
fű
rés
por
Visszacsábít a kempingágy.
Nyikorog.
Tűz a nap,
keresem szemüvegem,
mielőtt ma is vakságot fogadnék
a napi verdiktek terhe alatt.
A percek egymást ugrálják át,
gyorsabban, mint a szöcske.
Vége a nyugalom órainak.
Percre fordulok csak el,
s a nap eltűnik a felhők mögött.
