A Színészmúzeumból ismerem Önt. Sajnálom, a bemutatkozás egyelőre elmaradt. De mivel az idén is itt lesz a Légyott, erre is sor kerülhet. Magamról csak annyit, hogy véletlenül kerültem egy képre, így kerülök most képbe.
A napokban bejött ide a Thália-házba egy vendég. Vezetőnk, Mikita Gábor így köszöntötte: „Szia, Filip Gabi!” Ebből arra következtettem, régi ismerősök lehetnek.
A látogató azt szerette volna, ha a múzeum halhatatlanjai közül kaphatna három férfit. Azt mondta, lenne egy jó kis estjük. Ilyen még nem volt. Ősbemutató. Útiköltség nem kell, helyben szerepelnének. A tiszteletdíj helyett kapnák a megtiszteltetést.

Tompa Mihályt Gömörországban mindenki ösmerte. A fürdőigazgatót, már korábban hallózta az új telefonkészüléken, hogy ne okozzon gondot hármójuk érkezése. Szoyka Pál – rimaszombati kereskedő – feltöltötte könyvtárát. A konyhán menübe tették a Jókai bablevest.

Lett nagy pompa, megérkezett Tompa
A lemenő nap aranyba öltöztette a tájat. Tompa Mihály, Jókai Mór és Lévay József az utolsó vonattal érkezett a csíz-fürdői állomásra. A mozdony füstjében felsejlett Glósz Arthur daliás alakja, aki a fürdő igazgatójaként, magasztos hangon köszöntötte a három jeles személyiséget. Ő még egy vendég kedvéért sem jött ki az állomásra.

− Még mindig nem szoktam meg, hogy 1866-ot írunk − csóválta a fejét Tompa. − Nem áll rá a kezem. A múlt héten írtam Aranynak, és ösztönből 1865 jött ki a tollamból.
A három pennarágó, Lévay József, Tompa Mihály és Jókai Mór együtt áztatták testüket a gyógymedencében. A tegnap elfogyasztott bor s a meleg víz együttes hatása bódult kellemben tartotta az elmét, ereikben a vér mézesen áramlott. Tompa volt a tegnapi ivászat főkolomposa.
Két barátja friss díszpolgári címét megünnepelendő, egy csobolyó Tokaj-hegyaljaival köszöntötte meg őket. Hagyján, de ragaszkodott hozzá, hogy a nedű mind egy cseppig elfogyjon.

Ha húsunk romlik,
ha bőrünk fonnyad is,
azért talpunk alatt felcsillan
a nyár, s az emberiség bús
balladájából kihallatszanak
néhanap az ünnep víg ódái –
szól Mihály,
miközben hű barátjával jódban-brómban áztatják csontjaikat, s lopva nézik a csízi medence túlsó partján Alice Masaryková barna szemeit és kislányos melleit.

Pócsmegyer, huszonöt május egy, csütörtök. Jó nekünk itt lennünk, szakad ki a sóhaj szívemből, mint Péternek a színeváltozás hegyén, Sándor és Teodóra oly igen kedvesen fogadott minket, mint Ábrahám és Sára a három angyalt Mambre terebintjénél. Ma viszont tovább kell mennünk, nincs mese, szombaton már Csúzfürdőn óhajtanónk áztatni görcsös tagjainkat a hőforrások áldott vizében. Talán megpihenünk Miskolcon is. Hja, Móric és József Miskolcnak díszpolgárai lettenek, készülök is, hogy majd Csúzfürdőn jól meglaudálom őhonorábilisságukat. Az volna igen szép, ha egy ódát írhatnék Tháliához, amiben Móric volna Merkúr, mert igen tud beszélni, József pedig Jupiter.

Adjunk hálát néki, hogy elvezérelt ide, az enyhület forrásához, hol együtt lehetünk mi, hárman, kik barátainknak tudjuk egymást, hála legyen. Óh, öreg csontok, de jó veletek itt a gyógyvizekben. Nekem ünnep, hogy beteg testem belemeríthetem, és rögvest szónokolni fogok. Szegény szívem túl nagyra nőtt, de nem panaszkodom, mert talán épp ezért, annyi érzés fér belé. Kiárad belőlem mindjárt szónoklatom, s úgy-e, bízhatok abban, hogy emléke megmarad bennetek? Nagyságotok, tetteitek elnyerték hát méltó jutalmukat, és nyilván az Úr is ösztökélte döntéshozó fiait, a tanács pedig összeült: nevetek kimondatott, és a nagykönyvbe beíratott, hogy onnan többé kitörölni nem lehet.