Irányban
Osváth Ernő emlékére
Még el sem utaztam, de azon kattog
az agyam, kinek milyen ajándékot
hozzak, fognak-e örülni neki és
mivel tudhatnák viszonozni, a kincs,
aminek nincs alja, de van műanyag
alátéte, akár egy virágcserépnek,
épp Sartorius-verseket olvasok,
magától elsüllyedt vén hadihajó
maradványai lebegnek az idő
felszínén, ilyen felszínes dolgai
vannak egy költőnek, a légy rászáll a
légycsapóra az éjszaka közepén,
hátat fordít neki a sötétség, a
nemlét lerázza magáról, ahogyan
Isten az ég pazarló csillagait,
az örök világosság nem napfüggő.
Joachim, mondd, vajon hova kellene
még elutaznom, mondjuk legközelebb.
Aranyfüst
1.
A konyhában az öreg
falióra tíz percet siet,
így állította be apám.
Időt nyert ezzel, szerette,
igényelte
a pontosságot,
sose késte le a hajnali buszt.
Így jött el
érte a halál is.
2.
Tériszonyom
teremti a mennyet és a poklot,
ha becsukom a szemem,
a csúcson találom magam,
elhanyagoltan és magányosan.
Ha kinyitom,
nem tudok se elrepülni,
se lezuhanni.
Úgy mászom
le, hogy a
régi életemet hordom
a szívem alatt.
3.
Álmomban megkergettek
a kutyák,
szerencsére felébredtem.
Kutyaugatásra.
Franz Kafka csókája
1.
Az üres félliteres
Coca-Colás üveget
teletöltöttem
egy teli kétliteres
palackból.
Éjjelre kell.
Egy csepp se ment mellé.
Talán azért,
mert a fél literes kupakját
elfelejtettem lecsavarni.
2.
Álmomban
ki akartak rabolni,
legyilkolták állataim,
amikor a vizelési inger felébreszt,
megkönnyebbülök.
Elvégre ez már a való világ.
De egész nap azokkal
szembesülök,
minduntalan,
akik az életemet akarták,
akikről úgy tudtam,
csak a rémálmaimban
élnek.
A tyúkól mellett ott a 12
széttépett baromfi.
Megrémülök.
Az életnek mindegy,
hogy valami a képzeletben, az álmokban,
vagy a valóságban
történik meg.
3.
A Magas-Tátra lakói
Feferonnak hívtak a hátam mögött.
Jól kiosztottam őket.
Nyers voltam és csípős,
amilyenek szerintük
a magyarul beszélő szlovákok.
Másnap arra ébredtem,
cseresznyepaprika vagyok,
többedmagammal, egy palántán
a Csallóközben.
Úgy éreztem, ez már valami.
Talán még egy csóka is
megtisztel majd,
egy opportunista mindenevő.
Vízhólyag
A vakon született ember
fehér bottal tapogatja ki
az akadályokat,
megy előre,
mindig a maga útján.
Minél nehezebb,
minél lassúbb
az útja,
annál közelebb
van hozzá a Teremtő.
(A vakok többsége,
köztük a született vakok,
látnak álmukban.
Még a színeket is.
A nem látáson alapuló
érzéki tapasztalatok
birtokában
a látókéreg
elképzeli a világot,
az élőlényeket, az embert.)
A felejtés,
a látás
önkéntes áldozat.
Éppolyan
mindennapi,
mint a kenyér.
A halál biztosíték.
Műszaki nyelven,
egy kézikönyvből kiírva:
„Az az áramkörbe iktatott
vékony fémszál,
amely a megengedettnél
erősebb áram esetén,
megolvasztva
és az áramot kikapcsolva
megakadályozza a káros hatásokat.”
