Pontybabtorta

200 éves Jókai, a gasztronómia szerelmese (is)

           Jókai Mór, az írófejedelem, aki 1825-ben született és 1904-ben hunyt el. 
           De ki ő?
           Ki ismeri igazán?
           Miként tanítható a mai középiskolásoknak?
           Tanítható?
           Vagy inkább megismerhető?
           Ezek kérdések, amire kereshetjük a választ és keresnünk is kell, hiszen a jelen prózáját is meghatározza a Kárpáthy, a Baradlay család vagy éppen Tímár Mihály.
           Jókai Mór szülei két egészséges gyermek után kétszer is elveszítettek egy-egy fiút, mindkettőjüket Lajosnak nevezték el. A harmadik fiút ezért a család kérésére már más névre keresztelték, így lett belőle Ásvai Jókay Móric, aki visszahúzódó gyerek volt. Szívesebben merült el a könyvekben a csínytevések helyett. 1831-ben, amikor először iskolába került, már folyékonyan olvasott. Tehetségesen rajzolt, az írói mellett a festészeti pálya is vonzotta. Amikor ezt az ember elmondja egy órán, akkor olykor a diákok azt mondják, hogy fura, vagy stréber. Az én kérdésem tőlük ilyenkor: stréber, fura, mert nem olyan, mint a többség? Aki nem olyan, mint a többség, az már fura? Aztán lassan megismerjük és rá kell jönnünk, hogy mi vagyunk a furák, hiszen ő látja jól a világot (talán). Egyszer azt írta, hogy „A költő szobájában hideg van, ha szíve nem melegítené, talán meg is fagyna benne. Az emberek szívességétől ugyan megfagyhatna.” Furcsa dolog ez a honnan nézzük, amit látni szeretnénk. Talán ezért is lehet, hogy szenvedélyesen szerette a természetet és a kertépítést. Birtokán mintagazdaságot alakított ki veteményessel, rózsakerttel és szőlőültetvénnyel. Inkább a természet, mint az emberi szívesség? Miként is írt egykor a félelemről? „Az ember sokszor fél, remeg egész éjen át, s midőn reggel azután felébred, egészen szokva érzi magát azon eszmékhez, miktől a sötétben úgy félt.”
           28 évesen, az Egy magyar nábob című regényének bevételéből vásárolta meg svábhegyi nyaralóját. Tudom, hogy elfogult vagyok, de nekem ez az egyik kedvenc Jókai-regényem. Számomra egyik legfontosabb mondatai: „Az emberi szívben a jó és rossz indulat egy bölcsőben alszik. Amelyiket ápolják, az nő meg, és elhagyja testvérét.” Ezek a mondatok például szerintem nem csupán taníthatóak, hanem tanítani is kell, kellene. Szerintem ezek azok a mondatai az írónak, ami miatt ma is aktuális.
           Komárom szülöttét érdekelte az öltözködés is, a Magyar divat című versében vall erről:
           Ismét, ismét viseljük hát
           Azt a mentét, azt a ruhát,
           A mit hordtak őseink;
           Régi dolmány, régi kalpag
           S kik a honért éltek haltak,
           Feltámadnak hát megint.
           Látásodra bár a léha
           Itt ott kaczajra fakad…
           Hadd kaczagjon, majd elhagyja:
                  Magyar, ne szégyeld magad!
           Országgyűlési képviselőként élvezte, hogy díszmagyart ölthet, és szívesen viselt elegánsabb ruhát a hétköznapokban vagy akár a kertben is. De gyakran írt ínycsiklandó ételekről és az étkezést szerető emberekről. Szívesen időzött a konyhában, jól ismerte a régi szakácskönyveket, és fontosnak tartotta a nemzeti jelleg megőrzését. Bár kevésbé ismert, mint a róla elnevezett bableves, egy torta is őrzi emlékét. Szenvedélyesen gyűjtötte a szakácskönyveket is. Sokszor olvastam arról, melyek voltak az író legkedvesebb ételei, ezek a rangsorok nagyjából meg is egyeznek egymással, de szinte kivétel nélkül mindegyik rangsor élén a kolozsvári töltött káposzta áll.
           Egyes legendák szerint Jókai Mórt mennyei levesével vette le a lábáról felesége, Laborfalvi Róza, ezzel párhuzamban arról is olvasni, hogy a nagy szemű babbal, malackörömmel és paprikás rántással készült ételt már édesanyja is számos alkalommal elkészítette Jókainak. Az írófejedelem féltette a magyar konyhát az idegen befolyásoktól, ezért feladatának tekintette a nemzeti jelleg megőrzését, ami a régi magyar ételekben, főzési módokban nyilvánult meg, ezért is írt oly nagy szeretettel és hűséggel a magyar konyháról: „Fel tehát hazám hölgyei, kik az általam elsorolt, vagy még nem is ismert eredeti magyar ételek készítésének titkait bírjátok”.
           Az 1860-as években a politikai közéletről írott szatirikus költeményeit és „leveleit” Kakas Márton írói álnéven adta közre. Majd fogják mondani: „Bizony kendnek is jobb volna otthon kukorítani, mint itten”, vagy pedig: „Minden kakas kaparjon a maga szemetjén.” Fogják azt is mondani, hogy íme, ez az a kakas, aki a nóta szerint „fejét hagyta a tudósoknak, torkát hagyta az énekeseknek, lábát hagyta a táncosoknak;” majd ha megharagszik valaki, így is fog szólani: „Bizony ez a kakas annyit ért a dologhoz, mint tyúk az ábécéhez”. Legtöbb ember pedig azzal fog üdvözölni, hogy „De már megvirrad, mert a kakas is elkezdett kukorikolni a Vasárnapi Ujságban.”
           Számtalan tanulmány olvasható a szerelmeiről is. Köztudott, hogy házasságait sem családja, sem a barátai nem támogatták, hiszen Róza idősebb, Bella fiatalabb, sokkal fiatalabb volt, bár ez őt nem igazán érdekelte. Még Petőfivel is összeveszett Róza miatt.
           Bár szerette feleségét, alkalmanként kikacsintgatott a házasságukból és zűrös szerelmi ügyekbe keveredett, amikről Róza tudomást szerzett és ilyenkor kisebb, olykor nagyobb botrányt csapott a kalandokért. Talán a legnagyobb visszhangja a Lukanics Ottiliával folytatott románcának volt, akit Jókai korábban gyámleányául fogadott. Egy idő után szenvedélyes érzelmeket kezdett táplálni a tüdőbeteg lány iránt, aki a tizenkilenc évesen bekövetkezett halála előtt nem sokkal a leveleit és a levágott haját elküldte az írónak. Lukanics Ottilia volt az, akiről Jókai az egyik leghíresebb regénye, Az arany ember Noémijét mintázta.
           Mikszáth írta az Jókairól, hogy „Jókainak és az irodalomnak szüksége volt Laborfalvi Rózára. Ez az asszony ébren tartotta hiúságát, acélozta munkakedvét, nem engedte se elcsüggedni, se elbizakodni. Zsarnoka volt, aki uralkodott felette és jó szelleme, aki piedesztált építgetett alája.”
           Könyvtárak vannak tele Jókai írásaival, Jókairól szóló írásokkal, de a kérdés, hogy miként tanítható a mai fiatalok számára, az még mindig lehet kérdés. De szerintem, ha elhitetjük a fiatalokkal, hogy ők is lehetnek olyan tisztán és őszintén szerelmesek, céljaikért megalkuvást nem tűrően küzdő emberek, mint Jókai karakterei, az lehet célravezető. Persze nem biztos, hogy ez a helyes út, lehet csak kezükbe kellene csalogatni a Jókai-könyveket, hogy ne csupán a szegedi paprikás ponty, a Jókai bableves, vagy a Jókai torta jusson eszükbe arról a szerzőről, aki bebizonyította számunkra, hogy mégis mozog a Föld.