Csíz-fürdői emlék

Csízelítő

Tompa Mihályt Gömörországban mindenki ösmerte. A fürdőigazgatót, már korábban hallózta az új telefonkészüléken, hogy ne okozzon gondot hármójuk érkezése. Szoyka Pál – rimaszombati kereskedő – feltöltötte könyvtárát. A konyhán menübe tették a Jókai bablevest.

Lett nagy pompa, megérkezett Tompa
A lemenő nap aranyba öltöztette a tájat. Tompa Mihály, Jókai Mór és Lévay József az utolsó vonattal érkezett a csíz-fürdői állomásra. A mozdony füstjében felsejlett Glósz Arthur daliás alakja, aki a fürdő igazgatójaként, magasztos hangon köszöntötte a három jeles személyiséget. Ő még egy vendég kedvéért sem jött ki az állomásra. A fabódé mellett felsorakozott helyi tűzoltózenekar rázendített. A fürdő társaskocsijai sorban várakoztak utasaikra. Első helyen egy fiáker állt. Lovait színes szalagokkal díszítették. Glósz úr irányításával erre igyekeztek felszállni az illusztris vendégek.
– Itt napjában nyolcszor áll meg a vonat! A fürdő látogatottsága méltóbb állomást érdemelne. – magyarázta panaszosan, de hamarosan meg is érkeztek Csíz-fürdő platánokkal ölelt sétányára.
Az épületek teraszáról a hatalmas éljenzés a fürdő bejárata előtt gyülekező tömeg tapsolásával keveredett. Alábbhagyva a rimaszombati dalárda énekhangja üdvözölte a vendégeket.
Este a vadszőlővel befuttatott, kis méretű színpaddal ellátott ebédlőben kezdődött az ünneplés.
Először a település vezetői mondtak pohárköszöntőt, majd a fiatalság szavalatai hangzottak el, amelyre Tompa így reagált: „Fiaim, csak énekeljetek!”. Megáldotta az asztalra terített, gőzölgő halászos levest, és a bort.
– Honnan ez a finom szőlőfürt nedve? – kérdezte az igazgató felé hajolva.
– Pataki a szállítója Miskolczról.
– Pataki? Hát miért nem keresi fel? – közben nagyot harapott a kapros-túrós lepénybe. – Akinek annyi pénze van, hogy egész Miskolczot megvehetné? Olyan állomást építhetne ide, mint a Nyugati pályaudvar Pesten. – Ezek után a Tarka Lojzi vezette zenekar csapott a húrok közé.
Az est végén, amikor a hold ezüstbe öltöztette a fürdőt, Jókai vizet öntött borába, felemelte és így szólt:
– Látjátok, Barátim? A magyar nemzeti irodalom nem csak könyvekben él. Mi hárman különböző utakon járunk – én a képzelet végtelen birodalmában kalandozom, Mihály a természet és az ember kapcsolatát énekli, József pedig Petőfi pergősén, a populárisan tiszta líra ösvényén halad –, de ma este mindannyian ugyanannak az örömnek lehettünk részesei. Hála az égnek és vendéglátónknak, aki még a kedvenc ételeimmel is kedveskedett!
Az ünnepet a szokásos pénteki tűzijáték koronázta meg. Ettől a református templom csúcsdísze még soha nem csillogott ilyen szépen.

Este a szobában
Tompa benyitott a szobájába. Barátai követték őt.
– Az idő a legnagyobb kincs. – és egy finom mozdulattal megállította a faliórát. – Holnap találkozunk az istentiszteleten, aztán kirándulni megyünk. A környék minden borát, pardon… bokrát, fáit ismerem. Messziről fognak integetni örömükben. – Kibontott egy szecessziós betűkkel szedett CSÍZ JÓD-BRÓM-FORRÁS címkéjű vizes palackot, majd öntött a csillogó üvegpoharakba, amiből neki már egy komplett készlete volt.
– Szép, harangvirág formájú ez a pohár, de ez a gravírozás elég csesznye rajta. Egészségünkre uraim!
– A szép poharak nem mindig igazak, s az igaz poharak nem mindig szépek. Ez a pohár tudja mindkettőt. – mondta Jókai. Lévay kicsiket nyelt a vízből, közben a nagy gondolatokat is kóstolgatta:
– Viszont jó nagy a füle, hogy nagyot ne halljon!… Jóccakát!

Kiruccanás Hanvára
Tompa Mihály „Lelki ittasság.” „Mi sorsa van az igazságnak e földön?” témájú prédikációja után nehezen indult a szekér Hanva felé. A kocsis unalmában dudorászott. Jókai törte meg a madárfüttyös csendet. Elsorolta merre esik Komárom, Kassa, Miskolcz. Lévay leutánozva barátja mozdulatait, szűkítette a távolságot: Fülek, Rozsnyó, Putnok. Meglökték egymást és nevettek.
– Nézzétek! „Száraz ágon bús gerlice turbékol”. – A kocsissal együtt mindannyian elkezdtek danolászni, azonban csak az első versszakig jutottak, mert a kitartott hangokat a földúton zötyögő kocsikerék elváltoztatta. Kacagva ugrottak le a kocsiról, be a bokrok közé… Mezei virágcsokorral tértek vissza. Közben a kocsis füttyére, a két ló is elkezdett pisilni.
– Édes Emíliám! Érted jöttünk! – kiabált be Tompa a parókia udvarán megálló kocsiról.
– Jöjjenek bentebb, igyanak, egyenek az urak. Én addig elkészülök. Jöjjék be a kocsis is, ha megitatott. Köszönöm a kocsiderékban pompázó, csodálatos virágcsokrot. Nekem hozták?
– Egészségünkre Barátaim! – szólt Tompa és már koccintottak is a frissen felbontott Unicummal.
– Amíg megterít az én drága jó feleségem, kacsintva öntök még egyet.
A virágokkal teli, egyszerű cserépváza mellé kolbász, juhsajt, paprikás szalonna, puha kenyér került és egy kancsó misebor. Tompa elmesélte, hogy Arany és családja itt nyaralt, majd őket is meghívta. Egy kitételt fogalmazott meg, hogy a nyaralás ne egyszerre történjen.
– Tudjátok, bármennyire is átgondolt az épület a magam tervezésétől, de 3 családnak már kicsi lenne és ki kéne rúgni az oldalát… – kacsintott megint egyet.
Falatozás és kávézás után gyalogosan indultak a templom felé. Tompa és felesége ment elől, egy kis márványkőnél megálltak: „Tompa Géza élt 5 évet. A virág, mihelyt kinyilatkozik, leszakasztatik és elmúlik, mint az árnyék.” Emília asszony könnyeivel küszködött. Férje gyengéden, hosszan megölelte, majd visszafordult, szembe barátaival:
– Köti magát barátság, szerelem. Aranyszála el ne szakadjon! Két fiunkat eltemettük, azóta sértődékenyebb vagyok, nehéz a szívem. Vigyázzatok rám és egymásra ti is… Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben! Szenteltessék meg a Te neved! Jöjjön el a Te országod! Legyen meg a Te akaratod!…

Szombat délutáni fürdőzés
Tompa Mihály HIPOCHONDER feliratú, a felesége által hímzett törölközővel a nyakában ült a lépcsőn. Lába a medencébe ért. Azon gondolkodott, hogy milyen következményekkel jár, ha belesétál a melléig érő jódos, brómos, sós vízbe. Odasietett hozzá a recepciós, kezében egy fecnivel:
– Tompa Úr! Tompa Úr! Sürgönye érkezett Miskolczról!
„Kedves Mihályom! Örömmel tányéroztatlak, hogy Jókai és Lévay Miskolcz város díszpolgárai lettek. Ceremónia hétfőn a Városházán. Gratulálok! A Vass Tibi.”
Tompa hangosan felolvasta, majd örömében addig lobogtatta, amíg az a vízbe esett és egy pillanat alatt elmerült. A búvár barátai már kezdték feladni a keresést, amikor Emília észrevette, hogy Jókai szakálla az odaragadó, szétmálló papírfoszlányok miatt, nem úgy áll, mint eddig.
– Jókai urat megtámadták a lányok! – kuncogott. – A szétázott papírfoszlányok! – Erre férje is elkezdett nevetni. Majd belefulladt a kacagásba.

Szombat esti színház, tombola, tánc
A vigalmi bizottság felkérte Emiliát a bál előtti tombolahúzásra. Szerencsés kezének köszönheti Jókai a fődíj elnyerését, ami az amerikai exportra gyártott Csízi víz palackja volt.
Fráter Lóránd birtokos, honvéd huszárszázados, dalszerző, a cigánybanda élén koncerttel kezdett. Megénekeltette a közönséget, majd átvezettette a táncmulatságba. Egyszer csak megjelent az igazgatóval Tompáék asztalánál, hóna alatt két Jókai könyvvel. (Fráter György I-II.).
– Drága Mester! Az aranyérmes Csízi vizet én hoztam Amerikából, Saint Louisból és ajánlottam fel a bizottságnak. Megnyeréséhez őszinte szívvel gratulálok.
– Drága Maestro! Hát, bizony ez nagyon hosszú utat tett meg. A jó dolgok határtalanok tudnak lenni. – mosolyogva kezet fogtak, közben Glósz úr udvariasan bemutatta az asztaltársaságnak. Jókaitól megkérdezte, hogyan érzi magát az időközben híre ment, lányos támadás után, majd gratulált mindkettőjüknek a díszpolgári cím elnyeréséért.
Borozás közben Fráter beszélt a reklám fontosságáról is, saját példáján keresztül.
– Sohasem szolgáltam a császári és királyi 10. huszárezred kötelékében, katonának is pocsék voltam, de ha a „fehérvári huszárok”-at imádják a nők, ezért vállaltam huszárságomat.
– A Jókai-bableves a reklámom. Én sem tiltakoztam, pedig semmi köze az általam kitalálthoz. Egyébiránt csuda fráter maga Fráter! Egy komisz amice! Ezt írom a könyvbe is.
– Igazán megtisztelő és frappáns gondolat. Hálásan köszönöm. – odafordult Emília asszonyhoz, kezet csókolt és még kérdezett valamit… Átvette a dedikált könyveket, jó szórakozást kívánt.
Glósz úr újból, de most büszkébben lépett az asztalhoz, három különböző kiadvánnyal és három csinos lányával. Tompa engedélyével táncra kérte Emíliát. A három férfi egyszerre ugrott fel az asztaltól és már ropták is a lányokkal. A csárdást nagy csend követte… A színpad felől egy félénk, de csodálatosan tiszta hang hallatszott. Tolongás kezdődött, a párocskák szétváltak, mindenki kíváncsi volt, hogy ki énekli az „Őszirózsa fehér őszirózsa” című dalt. Emília volt az. A meglepetés ereje oly nagy volt, hogy csak a felocsúdás után kezdtek el tapsolni. Tompa fellépett kedveséhez, megölelte és hátraszólott a zenekarhoz: „Hívlak akkor is, ha nem jössz”. Az utolsó versszaknál Fráter is énekelt, s még sokan mások: „Szeretem a széles utcát, merre hozzád járok. Szeretem én körülötted az egész világot.” Emília könnyeit nyelte. Mihály még mindig a kezét fogta. Május volt. Gyönyörű májusi hajnal.

Vasárnapi búcsúzás
Tompa lelkész úr korán kelt. Átment Jókaihoz, aki már a Vasárnapi Újságot böngészte, majd Lévayt együtt költögették. Reggeli előtt elfogyasztották a maradék Unicumot, majd megkérte barátait, hogy Unicumos palack postába szánt gondolataikat most mondják tollba. Leírta.
„Édes Jó Barátunknak! A Vassi Tíbornak Miskóczra!
A jó Isten azért alkotta meg folyókkal, tengerekkel a Földet, hogy azok ne elválasszák, hanem összekössék a szeretetre, vidámságra éhes emberiséget, az egymástól eltérő kultúrákat, vallási, felekezeti hovatartozásuktól függetlenül.
Meleg baráti öleléssel és a hétfői pávatollas találkozás reményében: Miska, Móric, Jóska.”
– Gyertek, közösen bedobjuk a Rimába, az viszi a Sajóba. Miskolczon majd kifogják Tibiék. Már telefonáltam neki Glósztól. Engem Hanván vár a nyájam. 10:00 órára ott kell lennem. Holnap 11 órára jöjjetek a Városházára. A kapkodás oka az épületegyüttes rekonstrukciója. A mindannyiótokra – kiváltképp Róza asszonyra – éhező miskolcziakkal, várom a ceremóniát. Jóska! Te kit hozol? Egy borsodi honleányt, vagy egy francia színészt? Talán Glósz úr lányát?
– Kíváncsi vagyok, mennyi idő szükségeltetik e súlyos üzenet továbbításához, s hogy melyik múzsája lesz rózsája Jóskának… – mélázott Jókai. Megölelték egymást. Tompa és párja hintóra szálltak és elindultak Hanvára. A magukra maradt barátok bekopogtak az igazgatóhoz:
– Vendéglátó Urunk! – szólalt meg Jókai. – Tiszta szívünkből köszönjük a különleges, mindenre odafigyelő törődést. Aki elveti az első magot és így ápolgatja, az a jövőt aratja.

Simonffy Kálmán – Lévay József: Száraz ágon bús gerlice turbékol