„A világ elátkozásával én ma várnék.” E mondatot tekintem Vörös István verskötete ajtajának. Ezen ajtót kinyitva válik lehetségessé illetve teremti meg a költő azt a különös szellemi teret és azt a termékeny időt, melyben a kötet versei lehetségessé válnak, melyek az alkotói folyamatokat beindíthatóvá teszik, hogy aztán egy egész világot kibontson abból a termő magból, mely művészi tehetsége és az embervilág találkozásától ihletődik.